Ahogy kipillantok az ablakon, az utca szinte kong az ürességtől. Mindenki otthon van. A lépcsőházban illatkavalkád kevereg. Az emeleti szomszéd épp byreket süt, alattunk egy emelettel pedig a csirke leves illata terjeng ínycsiklandozóan. A bezárt ajtók mögül kiszűrődő hangok és illatok betekintést engednek a családok életébe, akik szigorúan betartják a szabályokat. Az utca viszont üres, és szinte hallani lehet a tenger morajlását. Ezt a hangot csak annak az egy-egy rendőrautónak a motor zaja töri meg, akik fel-le járőröznek, és vigyáznak arra hogy tényleg mindenki betartsa a kijárási tilalmat. Ahogy nézem a tengert, az üres utcákat, és a zárva tartó boltokat, elmerengek a nyári emlékeimen. Rengeteg ember nyüzsög, az autók dudálnak, a gyerekek sikítoznak, és ahogy elindulok én is, annyi meg annyi ismerős köszön rám és állít meg pár mondat erejéig. Van, aki hideg italra invitál a közeli kávézóba, de én nevetve visszautasítom, mivel rohanok. Rohanok, mert késében vagyok, hiszen mióta itt lakom azóta átvettem az albánok oly különös időérzékét… De most?! Mindenki tisztában van az idővel, senki nem késik. Már negyed egykor a boltok elkezdenek bezárni, az emberek pedig már fél egyre nehéz szatyraikat cipelve sietnek haza, és csak tisztes távolból üdvözlik barátaikat, sietősen érdeklődve a család hogyléte felől, miközben a kis szarkalábak összeugranak az arcukon ez jelezve azt, hogy egy meleg mosoly fut át rajta. Eljött az idő, mindenki a lakás biztonságot adó falai között, csak az erkélyen ülve vagy az ablakokon át látja a fertőtlenítő kocsit, mely végig permetezi az utat és a járdát, vagy a katonai járművet, mely szigorúan vigyáz a rendre, miközben a televízióban mennek a hírek, és mindenki szemfülesen hallgatja az újabb fejleményeket, amelyek nem igazán biztatóak.
Magam is ahogy olvasom le a számokat, és szedem őket táblázatba, nagyokat sóhajtok és teszem fel magamnak a kérdést, melyet unalomig nyüstöltem már, de akkor is úton útfélen felötlik bennem… Mikor lesz ennek vége?
-Mikor nyit ki újra a bazársor Durresben?
-Mikor koptathatom újra Kruja számomra oly jól ismert köveit?
-Mikor mesélhetem el újra Albánia oly kalandos történelmét, és mikor csinálhatunk megint egy remek folklór estet, ahol az albán és a magyar látogató együtt táncol?
Nem tudom és a legborzasztóbb, hogy ezt a nálam okosabb kutató virológusok sem tudják még, csak mindennap azzal a reménnyel hajtjuk álomra a fejünket, hogy talán majd holnap…
Írta: Szabó Franciska
Fotó: Szabó Angéla
Weboldalunk: http://www.albaniautazasszervezes.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: